Batsányi János Gimnázium és Kollégium

8300 Tapolca, Liszt F. u. 12-14.
e-mail: info@batsanyigimnazium.hu
Igazgató:
Mészáros Tímea
Igazgatóhelyettes:
Budai Ildikó
Kollégiumvezető:
Hosszu Mária
Hír
Riba Erzsébet
Örökségünk!

Szép eredményeink a SZAKE-versenyeken

2019. 03. 10

A Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület által szervezett versenyeken tanulóink történelmi és állampolgári ismereteikről tettek tanúbizonyságot a hétvégén Budapesten a Stefánia Palotában.

A "Magyarok Európában" versenyen a magyar olimpiai sikerekről és kiemelkedő sporteredményekről adtak számot diákjaink. A versenyen Kovács Réka, Varga Sára (10. A) és Takács Péter (12. A) országos első helyezést ért el. A Bukovinszki Gergő, Gál László, Szabó Barnabás alkotta, 9. A osztályos tanulókból álló csapat ugyanitt az 5. helyezést szerezte meg.

Az "Örökségünk 48" elnevezésű versenyen a reformkortól a kiegyezésig tartó történelmi korszak ismeretanyagából versenyeztek diákjaink. Páhi Barnabás (10. A) és Fedő Róbert, Sipos Ákos (11. A) osztályos tanulók az országos 5. helyezést érték el. A zsűri elnöke, Hermann Róbert kiemelte az előzetes feladat kreatív megoldását, melynek során az 1848. márciusi, pesti forradalmi események tapolcai hatását idézte fel csapatunk dramatizált jelenet formájában. Felkészítő tanáruk: Tarnóczai Géza.

A verseny során tanulóink mélyebb tudásra tettek szert, a magyarság dicső korszakairól, melyek példaként állnak napjaink fiatalsága előtt. A megmérettetés alatt még jobban átérezhették a közös múlt és a sport összekovácsoló, összetartó erejét, mely minden magyar embert összeköt, ami nélkül nem létezhetne sem a magyarság, sem Magyarország.

Páhi Barnabás, Sipos Ákos, Riba Erzsébet

Vissza