Batsányi János Gimnázium és Kollégium

8300 Tapolca, Liszt F. u. 12-14.
e-mail: info@batsanyigimnazium.hu
Igazgató:
Mészáros Tímea
Igazgatóhelyettes:
Budai Ildikó
Kollégiumvezető:
Hosszu Mária
Hír
Keszler Ibolya, Mészáros Tímea
"A magyar nyelv: létem, jövőm és reményem." (Juhász Ferenc)

2020. 11. 13

A magyar nyelv napja közfigyelmet igyekszik ráirányítani a magyar nép szellemi-kulturális öröksége és nemzeti identitása alapját jelentő magyar nyelvre.
2011. szeptember 26-án az Országgyűlés a magyar nyelv napjává november 13-át nyilvánította, 1844-ben ugyanis ezen a napon fogadták el a magyart államnyelvvé tevő, a magyar nyelv és nemzetiségről szóló 1844. évi II. törvényt. E törvény többek között kimondta: "1. § Az országgyűléshez bocsátandó minden kegyelmes királyi Leiratok, Előadások, Válaszok, és Intézvények ezentúl egyedül magyar nyelven adassanak ki. 2. § A törvénycikkek valamint már a jelen országgyűlésen is egyedül magyar nyelven alkottattak és erősíttettek meg: úgy ezentúl is mind alkottatni, mind királyi kegyelmes jóváhagyással megerősíttetni egyedül magyar nyelven fognak."

A következő összeállítással emlékezünk erre a jeles napra.

Reményik Sándor: Az ige –Széplaky Géza előadásában
Bencze Géza: Édes, ékes, apanyelvünk –Sinkovics Imre előadásában
Romhányi József: Focimeccs – Ferenczi Attila előadásában
Tulok Teréz: A magyar nyelvről – Karády István előadásában

Sapiophile: Mitől trendi a magyar nyelv?

Vissza